NAV: 4823 név a be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztatók listáján

ART

Nyomtatás

A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például pékség, tüzép, könyvesbolt, szociális szövetkezet, építőipari, fuvarozó, valamint kereskedelemmel foglalkozó társaság is.

Júliusban 4823 név szerepelt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) be nem jelentett alkalmazottakat foglalkoztató adózóinak listáján.
 
Ez azonban nem jelent ugyanennyi szabálysértőt, mert egyesek többször is "kiérdemelték", hogy a listára kerüljenek, továbbá régi és új "bűnösök" is vannak rajta, ugyanis az adóhatóság ezeket az adatokat - feltéve, hogy az adózók a közzététel alapjául szolgáló jogsértést nem követték el ismételten - a közzétételtől számított két év elteltével törli.
 
A NAV honlapján közzétett táblázatban mindenféle tevékenységi kör megtalálható, így van például pékség, tüzép, könyvesbolt, szociális szövetkezet, építőipari, fuvarozó, valamint kereskedelemmel foglalkozó társaság is. 
 
Többször is szerepel a listán például a miskolci Food-Fruit Kft. (14 alkalom), a budapesti illetőségű Szabó és Társai Bt. (7 alkalom) vagy a dunaharaszti Helács Hungária Kft. (7 alkalom). A magánszemély foglalkoztatók között is találni többszörösen "bűnbe esőket", mint például a tárnoki Mátyás Istvánnét (21 alkalom), az érdi Virlics Istvánt (9 alkalom) vagy a dunavecsei Dávid Sándort (7 alkalom). 
 
Az adóhatóság folyamatosan hozza nyilvánosságra honlapján azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát), akik jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat szerint nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra