NGM: május végéig még 2,8 milliárd forint vár elköltésre a SZÉP-kártyákon
Címkék: SZÉP Kártya
A 2013-ban feltöltött 67,8 milliárdból még 2,8 milliárd forint van a SZÉP-kártyákon; a pihenőkártyákra tavalyelőtt utalt pénzt május 31-ig lehet elkölteni, ezt követően a kártyán maradt összeg elvész a kártyabirtokosok számára - figyelmeztet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
A Széchenyi Pihenőkártyákra 2013-ban 67,8 milliárd forintot töltöttek fel, mely mostanra 2,8 milliárd forintra, a teljes feltöltés mintegy 4 százalékára apadt. Az előző évben ez az arány másfél hónappal a lejárat előtt majdnem 5 százalék volt. Tavaly már 75,9 milliárd forintot töltöttek fel a cégek, ami 12 százalékos növekedést jelent - ismerteti a szaktárca.
A közleményben felidézik: a szálláshely-szolgáltatásért és fürdőbelépőért mindhárom "zsebből" lehet fizetni, vagyis a kártya bármelyik zsebében is maradt még 2013-as pénz, azt akár egy hétvégi családi program alkalmával is fel lehet használni. Ha a kártyabirtokos végképp nem tudja május 31-ig elkölteni a kártyáján lévő pénzt, lehetősége van arra, hogy a kibocsátó bank honlapján keresztül a lejáró keret terhére lefoglaljon és leelőlegezzen egy későbbi nyaralást. Hasonló lehetőség az ajándékutalvány, avagy voucher vásárlása is, amelyek ugyancsak lehetővé teszik, hogy a választott szolgáltatást későbbi időpontban vegyék igénybe.
Az NGM a tavalyi tapasztalatok birtokában okkal bízik abban, hogy elkövetkező másfél hónap elég lesz ahhoz, hogy a még el nem költött 2,8 milliárd forint döntő része betöltse küldetését, és valóban a munkavállalók pihenését, rekreációját szolgálja - írták. A minőségi szolgáltatási kínálat látványos bővülésének köszönhetően a hazai turisztikai ágazat felkészült arra, hogy egyre színesebb, egyre több igényt kielégíteni képes keretet biztosítson a belföldi vendégek kikapcsolódásához - írja közleményében a tárca.
A SZÉP-kártya birtokosok a kibocsátó intézmények honlapjain (www.otpszepkartya.hu, www.mkbszepkartya.hu, www.kh.hu) vagy telefonos ügyfélszolgálatain tájékozódhatnak a kártyájukon lévő lejáró összeg nagyságáról.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2025)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja