Pályázat az akadálymentes turizmusért

Forrás: MTI

Címkék: turizmus


A pályázati kiírás december 11-én jelenik meg, ezt követően turisztikai régiónként információs találkozókat tartanak, ahol a potenciális pályázók tájékozódhatnak a részvételi lehetőségekről és feltételekről. A pályázati kiírás, útmutató, a formanyomtatványok és a találkozók időpontjai a www.eden.itthon.hu honlapon lesznek elérhetőek.

A maximális támogatási keretet ítélte meg az Európai Bizottság a Magyar Turizmus (MT) Zrt. Könnyű elérni, nehéz elhagyni elnevezésű pályázatára, amelyet idén áprilisban nyújtottak be. Az immár hetedszer induló EDEN projekt így - az előző évekhez hasonlóan - az Európai Unió és az MT 75-25 százalékos társfinanszírozásával valósul meg.
 
Az idei projekt célja olyan helyek felkutatása, amelyeknek az attrakciói és szolgáltatásai a legszélesebb közönség által elérhetőek életkortól és fizikai állapottól függetlenül - derül ki az MT hírleveléből. A pályázati kiírás december 11-én jelenik meg, ezt követően turisztikai régiónként információs találkozókat tartanak, ahol a potenciális pályázók tájékozódhatnak a részvételi lehetőségekről és feltételekről. A pályázati kiírás, útmutató, a formanyomtatványok és a találkozók időpontjai a www.eden.itthon.hu honlapon lesznek elérhetőek. 

Az Európai Bizottság 2006-ban indította el a European Destinations of Excellence, azaz a Kiváló Európai Desztinációk elnevezésű programot. A pályázat keretében megvalósítandó projektek célja, hogy felhívják a figyelmet az európai turisztikai desztinációk értékeire, sokszínűségére és ösztönözzék a szezonalitás és a területi koncentráció oldását. 

Az MT által lebonyolított projekt keretében 2006-ban "Vidéki desztinációk" (nyertes: Őrség), 2007-ben "Hagyományok" (nyertes: Hortobágy), 2008-ban "Ökoturizmus" (nyertes: Írottkő Natúrpark), 2009-ben "Természetes vizek" (nyertes: Tisza-tó), 2010-ben "Régi értékek, új funkciók" (nyertes: Mecsek) témában hirdették meg az EDEN-pályázatot. 

Tavaly a korábbi évektől eltérően nem egy adott témára, hanem az elmúlt évek nyertes desztinációinak népszerűsítésére írt ki pályázatot az Európai Bizottság. A projekt során a Magyar Turizmus Zrt. partnere a Cseh Turisztikai Hivatal volt. Az együttműködés keretein belül magyar újságírók csehországi, míg cseh újságírók magyar EDEN-nyertes helyeket látogattak meg, a tanulmányutakat számos sajtómegjelenés követte.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra