Pályázat Kkv-k digitális fejlesztéseinek támogatására

Forrás: MTI

Címkék: Kkv, internet, digitális vállalkozás


Pályázhatnak hagyományos vállalatok a működésük hatékonyabbá tételére informatikai fejlesztésekre, emellett informatikai vállalatok nemzetközi piacra lépéséhez is segítséget nyújtanak, valamint pályázat indult a felhőalapú szolgáltatást nyújtó cégeknek. A kérelmeket január végén-február elejétől lehet beadni

Mintegy 54 milliárd forint értékben három pályázat indult a digitális gazdaság fejlesztésére a közép-magyarországi régión kívüli kis- és középvállalkozások (kkv) számára - jelentette be Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
 
Hozzátette, a pályázatokkal széles csoportot céloznak meg: pályázhatnak hagyományos vállalatok a működésük hatékonyabbá tételére informatikai fejlesztésekre, emellett informatikai vállalatok nemzetközi piacra lépéséhez is segítséget nyújtanak, valamint pályázat indult a felhőalapú szolgáltatást nyújtó cégeknek. A kérelmeket január végén-február elejétől lehet beadni - jelezte.        

A legnagyobb, 40 milliárd forint keretösszegű pályázattal az agráriumon kívüli vállalkozások mindennapi működésében előforduló folyamatok, például a vállalatirányítás, ügyfélkapcsolat vagy a számlázás digitalizációjához szerezhetnek támogatást - ismertette az államtitkár. Elmondása szerint a programba mintegy négyezer cég részvételével számolnak.    

A pályázathoz 10 százalék önrész mellett 40 százalékos vissza nem térítendő támogatás jár, valamint 50 százalékos arányban szerepel egy kötelezően igénybe veendő, kedvező, 1 százalékos kamatozású kölcsön - ismertette.    

A második, 10 milliárd forint keretösszegű pályázat informatikai profilú mikro-, kis- és középvállalatok számára érhető el a nemzetközi piacra lépésük támogatására - mondta Kara Ákos. A konstrukció vegyesen tartalmaz vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes kölcsönt. Az államtitkár elmondta: noha a magyar vállalkozásoknak megvan a szükséges szakmai tudásuk, hogy piacképes termékekkel és szolgáltatásokkal álljanak elő, kevés magyar fejlesztésű, világszínvonalú IKT termék van a világpiacon. A pályázat ezért a külpiacra lépés költségeinek 90 százalékát támogatja, egyebek mellett piackutatásra, tanácsadásra, külföldi rendezvényeken való részvételre is kérhető - közölte.    

A harmadik pályázat keretösszege 4 milliárd forint, és üzleti felhőalapú szolgáltatások elindítását segíti informatikai cégeknek - tájékoztatott Kara Ákos. A pályázattal a magyar gazdaság vezető ágazatainak, a jármű-élelmiszeripar és a turizmus igényeire szabott üzleti felhőmegoldások létrehozását támogatják. Az MTI érdeklődésére elmondta, a pályázatok vissza nem térítendő támogatását 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a magyar állam finanszírozza. A kedvezményes hiteleknél ez az arány 95 és 5 százalék - tette hozzá.    

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos kiemelte, a pályázatok kézzel fogható módon segítik a magyar gazdaság digitális átalakulását, a kkv-k vissza nem térítendő és rendkívül kedvező kamatozású visszatérítendő támogatást vehetnek igénybe.     Hangsúlyozta: a gazdaság digitális átalakulása csak akkor lehet sikeres, ha a kormány kezdeményező szerepet játszik az oktatási rendszer, a gazdaság és az állam működésének digitális átalakításában.    

Magyarországon a digitális gazdaság súlya már most is jelentős, a bruttó hozzáadott érték 20 százalékát adja, a foglalkoztatottak 15 százaléka ezen a területen dolgozik. Kiemelte, hogy a magyar kormány olyan stratégia mentén segíti a digitális átalakítást, hogy a megszűnő munkahelyek számát meghaladják az újonnan létrejövő munkahelyek.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra