Pályázatok burgonyatermelőknek

Forrás: MTI

A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség.

A burgonya világszerte a harmadik legnépszerűbb élelmiszer a rizs és a búza után, és több milliárd ember táplálkozásának alapvető eleme. Magyarországon is gyakran használt alapélelmiszer, amely a hazai fogyasztók asztalára is rendszeresen kerül - hívta fel a figyelmet Nobilis Márton, az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára, a Nébih Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomásán megrendezett  Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozás és a Fajta- és Növényvédelmi Technológiai Bemutatón az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.  

Nobilis Márton kifejtette, a burgonya jelentőségét jól mutatja, hogy napjainkra, a megváltozott fogyasztási igények és szokások ellenére, a háztartásokban továbbra is leggyakrabban ez az élelmiszer kerül az asztalra, akár kísérőként, akár főételként. Az egy főre eső zöldségfogyasztásnak csaknem egyharmadát ez a növény teszi ki.

Az államtitkár kiemelte, hogy a gyulatanyai állomáson mintegy 2 hektáros vetésterületen több mint 30 burgonyafajtát állítottak be a kísérletekbe, együttműködve az ország legjelentősebb hazai nemesítőivel és vetőgumó-forgalmazóival. A hazai burgonyatermesztés versenyképességének növelése érdekében, a Vidékfejlesztési program keretében, 2020-ban számos technológiai fejlesztés vált támogathatóvá, ezzel is hozzájárulva a biztonságos élelmiszerellátáshoz. Lehetett pályázni tárolókapacitások fejlesztésére, a precíziós gazdálkodási technológiákra történő átállásra a géppark tekintetében, mezőgazdasági vízgazdálkodási beruházások megvalósítására, öntözési közösségek létrehozására vagy feldolgozási kapacitások kialakítására - ismertették a közleményben.
    Nobilis Márton hangsúlyozta, hogy a kertészeti szektor kiemelten fontos az agrártárca számára, mivel az elmúlt években számos kihívást kellett leküzdeni. A KAP Stratégiai Terv részeként meghirdetett beruházási pályázatok segítséget és támogatást jelentenek azoknál a termelőknél, akik piaci potenciált látnak a burgonyatermesztésben. A kertészetek így továbbra is számíthatnak beruházással kapcsolatos intézkedésekre: gépek, eszközök beszerzésének, zöldségtárolók építésének támogatására. Emellett külön beavatkozás szolgálja a mezőgazdasági üzemek energia-önellátásának növelését és az energiafüggőség csökkentését. De folytatódik a kertészeti termelésben is fontos agrár-együttműködésekben való részvétel támogatása is - fűzte hozzá a szaktárca közleményében.

Az államtitkár ismertette azt a két, összesen  200 milliárd forintos keretösszegű pályázati felhívást is, amelyek a burgonya feldolgozását segítik. A támogatás az elszámolható költségek 50 százaléka, megújuló energia technológiák esetén pedig 70 százalék. A támogatási kérelmek benyújtására a kisebb léptékű projekteket támogató felhívás esetén 2024. augusztus 13-tól, a komplex projekteket támogató felhívás esetén 2024. szeptember 17-től lesz lehetőség. Reményeik szerint a hazai burgonyatermesztés a legmodernebb technológiák és elkötelezett termelők révén fejlődni fog - zárta beszédét az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint.

FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 Cafetéria szabályzat 2024 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra