Pályázni lehet állattartó telepek korszerűsítésére
TÁMOGATÁSOK 2016-03-30
NyomtatásCímkék: állattartó telepek
A pályázatokat május elejétől két hónapon át lehet benyújtani. A pályázatok támogatottsága - intenzitása - általában a szokásos 50 százalék, kivéve a fiatal gazdákat és a termelői csoportokat, akik számára 60 százalékos.
A pályázatokat május elejétől két hónapon át lehet benyújtani. A pályázatok támogatottsága - intenzitása - általában a szokásos 50 százalék, kivéve a fiatal gazdákat és a termelői csoportokat, akik számára 60 százalékos. A pályázat célkitűzése a magyar állattartó gazdálkodók versenyképességének javítása - jelezte az államtitkár.
Kis Miklós Zsolt elmondta: a szarvasmarha-, a baromfi és a sertéstartók maximum 500 millió, kollektív (több gazdálkodó által megvalósított) projektek esetében maximum 1 milliárd forintra pályázhatnak. A kiskérődzők esetében a pályázható összeg maximuma 15 millió, kollektív projekteknél 30 millió forint lehet. Felhívta a figyelmet: egy projektet két pályázati forrásból nem lehet finanszírozni, példaként említette a méhészeket, akik a Nemzeti Méhészeti Program forrását is felhasználhatják.
Jelezte: a pályázatok elbírálása minden esetben egységes szempontok alapján történik. Az értékelésnél nagy súllyal esik latba az üzleti terv, mivel a valóban megvalósítható projekteket kívánják támogatni. De a bírálatkor figyelembe veszik még például azt, ha a pályázó ökológiai gazdálkodást folytat, vagy termelői csoport tagja, továbbá növelni kívánja a dolgozók létszámát - közölte az államtitkár. Hozzátette: a célkitűzés az, hogy a gazdálkodók minél előbb hozzájuthassanak a pályázati forrásokhoz. Ezért gyors elbírálást ígért.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja