Pénzügyi ellenőrök konferenciája - Fókuszban a hatékonyság és a hasznosulás
Az ellenőrzések hatékonysága és társadalmi szintű hasznosulása a témája a Magyar Pénzügyi és Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete (MPGEKE) idei éves konferenciájának, amit csütörtök reggel Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és az egyesület elnöke nyitott meg Balatonőszödön.
Domokos László az MPGEKE honlapján közzétett megnyitó beszédében kiemelte, hogy az ÁSZ utóbbi bő két éves megújítása is a konferencia vezérfonalául választott társadalmi hasznosulás szem előtt tartásával ment végbe.
Az elnök szerint rendet kell teremteni az adófizetői pénzek háza táján, e nélkül Magyarország nehézségein nem lehet felülemelkedni. A közpénzügyi ellenőrökre ezért nagyon fontos feladat hárul - tette hozzá.
Az MPGEKE éves konferenciáján előadást tart Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelet elnöke, Gaál Szabolcs Barna, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnöke, Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese, Varga Mihály tárca nélküli miniszter, Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója. A konferencia második napján Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke és Sors László, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese tart előadást.
(A zártkörű konferencia a http://www.mpgehirportal.hu/hirek/megkezdodott-az-mpgeke-eves-konferenciaja-fokuszban-a-hatekonysag-es-a-hasznosulas weboldalon követhető nyomon.)
FIZESSEN ELŐ 2024-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2024-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2024 ● Cafetéria szabályzat 2024 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Egyes Kulcs-Soft programok előfizetőknek ingyenesen ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Adótanácsadók, adószakértők pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Őstermelők és családi gazdaságok kézikönyve (2024)
Bruttó ár: 10 500 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 8 400 Ft
Postaköltség: 1 995 Ft -
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja