Szakképzési centrumok projektet indítottak a Gyakornoki program támogatására
TÁMOGATÁSOK 2016-11-22
NyomtatásCímkék: gyakornoki program
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) kiírt 15 milliárd forint keretösszegű Gyakornoki program felhívására augusztus óta jelentkezhetnek a vállalkozások. A program forrásaiból a pályázók legalább 1,9 millió és legfeljebb 30 millió forint támogatást nyerhetnek, amelyet egyebek között bér- és járuléktámogatásra fordíthatnak a gyakornokok foglalkoztatásához kapcsolódva.
A támogató projektet hat szakképzési centrum indította el, és a Közép-magyarországi régió kivételével az egész országban elérhető lesz - mondta a konzorciumvezető Győri Műszaki Szakképzési Centrum főigazgatója az MTI-nek.
Gede Eszter elmondta, céljuk annak támogatása, hogy a programban legalább mintegy 4500 pályakezdő fiatal piacképes gyakorlati tudást szerezzen az őket alkalmazó gazdasági szereplőknél.
A konzorciumot alkotó Egri, Kisvárdai, Pécsi, Szegedi és Székesfehérvári Szakképzési Centrum, valamint a konzorciumvezető Győri Műszaki Szakképzési Centrum szakmai tanácsadást és információkat nyújt a gyakornokoknak és a gazdálkodó szervezeteknek, amelyekkel a gyakornokok hatékony munkahelyi beilleszkedését segítik.
A szakképzési centrumok emellett megismerik a vállalkozások igényeit, pályakezdőkkel szembeni elvárásait.
Az együttműködés további eredménye, hogy széles információs és tanácsadói hálózat alakul ki, amely az ország nagy részét lefedi.
A Gyakornoki program legalább kilencezer, szakképesítéssel rendelkező, 18 és 25 év közötti fiatal álláskeresőt szólít meg, közülük várhatóan mintegy 4500-an fognak sikeresen elhelyezkedni a támogatást igénybe vevő mintegy háromezer kis- és közepes vállalkozásnál - tette hozzá a főigazgató.
Emlékeztetett arra, hogy a programban részt vevő gyakornokoknak minimum 13 és fél hónapig van lehetőségük gyakornokként dolgozni a vállalkozásoknál. Ebből kilenc hónapig az állam állja a gyakornok bérét és járulékait, a fennmaradó időszakban pedig a pályázó vállalkozás. A fiatalok 129 ezer és 200 ezer forint közötti bruttó munkabérét és a vállalati kapcsolattartók díjazását a támogatási összeg biztosítja. Emellett a vállalkozók a gyakornokok munkafeltételeinek megteremtésére a támogatási összeg 25 százalékát fordíthatják.
A 2020 április végéig tartó Gyakornoki programra eddig főleg a vendéglátás és az idegenforgalom, valamint a termelői szféra vállalkozásai jelentkeztek - tájékoztatott Gede Eszter.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja