Szigorodó javítási, cserélési és visszafizetési szabályok jönnek 2021 januártól
Címkék: szavatosság, jótállás
Összefoglalónk azokat a lényegesebb újdonságokat elemzi, amelyeket a kormány 270/2020. (VI. 12.). számú rendeletével az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó jótállás tekintetében, illetve amelyeket az innovációért és technológiáért felelős miniszter 18/2020. (VI. 12.) ITM rendeletével a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó igényekkel kapcsolatban vezetett be.
A jótállás időtartama az eladási ártól függően fog változni.
Lényeges változásokra kell felkészülniük a vállalkozásoknak 2021. január 1-jétől a szavatossági és jótállási igényekkel kapcsolatban. Szakértőink kielemezték a vonatkozó rendeletek legfontosabb elemeit.
A fogyasztókat a szavatosság és a jótállás miatt éri a legtöbb sérelem
„A fogyasztóvédelmi hatósághoz és békéltető testületekhez érkező fogyasztói bejelentések jelentős része a szavatosság és jótállás témakörét érinti. A fogyasztóvédelmi hatóság az utóbbi három évben lefolytatott célzott ellenőrzések során azt állapította meg, hogy átlagosan a vállalkozások 40%-a tanúsított jogsértő magatartást a jótállás és szavatosság terén. Emellett a fogyasztók igen kis hányada van tisztában a jótállás, illetve a szavatosság jelentésével. A jogszabály-változásokra tehát a fogyasztók jogainak hatékonyabb védelme érdekében volt szükség” - magyarázza Kelemen Dániel, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője.
Az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállás új szabályai
A tartós fogyasztási cikkek köre kibővül, ide fognak tartozni például a 10 000 forintos eladási ár feletti nyílászárók, riasztóberendezések, napkollektorok, drónok, elektromos rollerek. A jótállás időtartama az eladási ártól függően fog változni – például 10 000-100 000 forintig 1 év; 100 000-250 000 forintig 2 év; 250 000 forint felett 3 év. A határidők elmulasztása továbbra is jogvesztéssel jár.
Ha a fogyasztó a fogyasztási cikket az átadástól számított 6 hónapon túl helyezteti üzembe, akkor az átadás napja lesz a jótállás kezdő időpontja. Javítás esetén a jótállás időtartama meghosszabbodik a javításra átadás napjától kezdve azzal az idővel, amíg a fogyasztó a cikket nem használhatta.
Faragó János, a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal szakértője felhívja a figyelmet arra, hogy a vállalkozás a jótállási jegyet már elektronikusan is átadhatja a fogyasztónak – legkésőbb a termék átadását vagy üzembe helyezését követő napon. Ez esetben a jótállási jegyen fel kell tüntetni a vállalkozás képviseletében eljáró személy elektronikus aláírását. Ha nem elektronikus úton történik az átadás, a jótállási jegynek a vállalkozás bélyegzőlenyomatát és a képviseletében eljáró személy aláírását is tartalmaznia kell. A rendelkezés kiegészül: a jótállásból eredő jogok érvényesíthetőségének nem tehető feltételévé a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának a fogyasztó általi visszaszolgáltatása. A fogyasztó a vállalkozás bármely telephelyén és a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál is érvényesítheti ezen igényét.
Csere, vételár visszafizetése – milyen esetekben jöhet szóba?
Szigorodnak a kicserélés, illetve a visszafizetés szabályai is. A vállalkozás a fogyasztási cikk cseréjére, ha pedig ez nem lehetséges, a vételár visszafizetésére lesz köteles:
- ha az első javítás során kiderül, hogy a cikk nem javítható, és a fogyasztó másként nem rendelkezik;
- ha a jótállási időtartam alatt a cikk három javítás után ismét meghibásodik, és a fogyasztó eltérően nem rendelkezik; valamint, ha a fogyasztó nem igényli a vételár leszállítását, és nem kíván javítást;
- ha a kijavításra az igény közlésétől számított 30 napig nem kerül sor.
A cserére, visszafizetésre 8 napon belül sort kell keríteni. A fentiek nem vonatkoznak bizonyos fogyasztási cikkekre, például elektromos kerékpárra, elektromos rollerre, motorra, autóra stb.
A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények
Ha a javítás/cserélés időtartama meghaladja a 15 napot, akkor a vállalkozás köteles tájékoztatni a fogyasztót ennek várható időtartamáról. Ez a tájékoztatás a fogyasztó előzetes hozzájárulása esetén elektronikus úton, vagy a fogyasztó általi átvétel igazolására alkalmas más módon történhet meg.
A szabályozás kiegészül azzal, hogy a javítószolgálat köteles igazolható módon értesíteni a vállalkozást a javítás elvégzéséről annak megtörténtét követő öt munkanapon belül; továbbá a megállapítást követő öt munkanapon belül, ha: a dolog nem javítható; a javítás várhatóan tizenöt napnál hosszabb időt vesz igénybe, vagy a javítás nem lehetséges harminc nap alatt.
A gyakorlatban a vállalkozás és a javítószolgálat között sok esetben nem kerül sor kommunikációra, a fogyasztóvédelmi hatóság ellenőrzi majd a tájékoztatás megtörténtét. Szakvélemény beszerzését továbbra sem írja elő kötelezően a jogszabály. Ha azonban a fogyasztó igényének megítéléséhez ennek beszerzése szükséges, akkor kötelező tartalmi elemeit a rendelet felsorolja.
FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!
Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek! Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 ● Cafetéria szabályzat 2025 ● Pénzmosás elleni szabályzat csomag ● GDPR Segédlet, ● Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,● Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek ● Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó Webáruhgázban ● Előfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/
Webáruház
Szabályzatok
-
Kézikönyv vállalkozások GDPR megfelelési kötelezettségeinek teljesítéséhez
Bruttó ár: 25 400 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Székhelyszolgáltatók pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Ingatlan-vállalkozások pénzmosás elleni szabályzat csomagja 2024
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek ingyenes
Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése
E-Könyvek
-
Kamerás megfigyelés alkalmazása munkahelyen, üzletben – kézikönyv és iratminták
Bruttó ár: 12 700 Ft
-
A munka- és pihenőidő elektronikus nyilvántartásának követelményei
Bruttó ár: 1 270 Ft
Előfizetőknek ingyenes -
Új munkajogi tájékoztatások útmutatóval
Bruttó ár: 12 700 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 10 160 Ft
E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése
Szakkönyvek
-
Agrárgazdaságok átadása és adózása
Bruttó ár: 15 750 Ft
Előfizetőknek 20% kedvezménnyel 12 600 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft -
Adószámos tevékenység, másodállás, mellékfoglalkozás
Bruttó ár: 9 900 Ft
Akciós ár: 4 950 Ft
Postaköltség: 1 100 Ft
E-Start
Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.
- Elektronikus ügyintézés - alapok
- Adatvédelem
- Adózási alapinformációk
- Adókalkulátorok
- Adóellenőrzés, adóigazgatás, jogorvoslatok, ügyintézés a NAV előtt
- Adózó saját bevallási és egyéb nyilvántartási adatainak lekérdezése
- Bevallási, adatszolgáltatási platformok
- Bírósági eljárások - Fizetési meghagyás - Alternatív vitarendezések
- Bírósági határozatok gyűjteménye
- Cégügyek, céginformációk
- Civil szervezetek
- Családtámogatások
- Egészség - Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT)
- E-learning - Kötelező továbbképzések könyvelőknek, adótanácsadóknak, könyvvizsgálóknak, ügyvédeknek
- Egyéni vállalkozók nyilvántartása
- Építőipar
- Gépjármű
- Hatósági igazolások igénylése
- Helyi önkormányzati ügyek (E-ÖNKORMÁNYZAT PORTÁL)
- Ingatlan
- Jogszabálygyűjtemények
- KSH adatok - Az adatvezérelt üzleti döntésekért
- Mezőgazdaság
- NAV szolgáltatások
- Pénzügyi ágazati szakmák és szakképzés
- Pénzügyi, számviteli szoftverek
- Támogatások, pályázatok,
- Társadalombiztosítás
- Turisztikai szolgáltatók NTAK regisztrációja