Tállai András az ügyfélbarát adóellenőrzésről

ART

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: adóellenőrzés


"A revizoroktól egy éve azt kértem, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor az ellenőrzés segítse az önadózást, és a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra"

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2016-ban ellenőrzés helyett önellenőrzésre buzdította a szabályokat tévesen alkalmazó adózókat. A segítő jellegű ellenőrzés eredményeként 2600 adózó önként rendezte 5,7 milliárd forintnyi kötelezettségét, így mentesült az adóhatósági szankcióktól - mondta Tállai András.
 
A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a NAV szervezetének 2016-os átalakításában a fő szempont egy ügyfélbarátabb szervezet létrehozása volt. A szemléletváltás már a tavalyi ellenőrzéseknél is megjelent.
 
"A revizoroktól egy éve azt kértem, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor az ellenőrzés segítse az önadózást, és a vállalkozás, a magánszemély érdekére éppúgy legyen tekintettel, mint az államkasszáéra" - emelte ki Tállai András.

Elmondta, hogy a kiválasztás a bevallásban szereplő és az adóhivatali adatok összevetésekor tapasztalt eltérések alapján történt. A revizorok a jóhiszemű, de a szabályokat tévesen alkalmazó vállalkozásokat, magánszemélyeket segítették azzal, hogy átfogó, adóhiány feltárására irányuló ellenőrzés helyett felhívták a figyelmet a hibákra, hiányosságokra, amelyeket az érintettek önellenőrzés keretében rendezhettek, így mentesültek a szankcióktól.

A tévesztő adózóknak így gyakorlatilag csak az "elfelejtett" adót kellett megfizetniük, valamint a jegybanki alapkamattal megegyező mértékű önellenőrzési pótlékot. Ha az ellenőrzéskor tárta volna fel a hivatal a hiányosságot, akkor az eltitkolt adó, azaz az adóhiány megfizetésén túl akár 200 százalékos adóbírságot, valamint a jegybanki alapkamat kétszeresére rugó késedelmi pótlékot is kiszabhat a NAV - tette hozzá Tállai András.

A vizsgálatok közül néhányat kiemelve az államtitkár elmondta, hogy több cég is a törvényben előírt mértéket meghaladva veszteségelhatárolással csökkentette társasági adóalapját. A magánszemélyeknél a leggyakoribb tévesztés az adókedvezmények igénybevételénél volt. A tévesztők mind éltek az "ügyfélbarát ellenőrzés" kínálta lehetőséggel, és az önellenőrzés benyújtásával egyidejűleg megfizették a közterheket - mondta az államtitkár.

Szólt arról is, hogy 2017-től az önadózásban még nagyobb segítségre számíthatnak a vállalkozások és a magánszemélyek NAV-tól. Az idén a törvényben rögzített támogató eljárás kerül előtérbe, amelynek lényege, hogy az adóhivatal munkatársai a kockázatelemzés során feltárt anomáliák esetén - ellenőrzés helyett - az adózóknak javasolhatják az önellenőrzést, felkínálva ehhez, ha szükséges a szakmai támogatást is.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra