Támogatás igényelhető diákmunkához

Forrás: MTI

Címkék: diákmunka


A programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet.

A Pénzügyminisztérium az idén 3,6 milliárd forintos keretet biztosít a július 1. és augusztus 30. közötti diákmunka programra, amelyben számításuk szerint mintegy 30 ezer diák vesz részt a tavalyi 29 ezerrel szemben - mondta Marczinkó Zoltán, a Pénzügyminisztérium (PM) munkaerőpiacért és vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára
 
A programban a diákok foglalkoztatását támogatják az önkormányzatoknál, illetve a versenyszférában, jelentkezni a kormányhivatalok foglalkoztatási osztályain lehet. 
  
A helyettes államtitkár részletezte, a programban az állam az önkormányzatoknál 6 órás diákfoglalkoztatást támogat a minimálbér, illetve a garantált bérminimum és járulékai mértékéig. Az üzleti céllal foglalkoztató versenyszférában arányosítanak, a munkáltatónak is hozzá kell járulnia a diákfoglalkoztatáshoz. Példaként említette, hogy 8 órás munkaidő esetén az állam 6 órás foglalkoztatást áll a minimálbér és a garantált bérminimum és járulékai mértékéig, a munkáltatónak a 2 órát kell hozzátennie.
  
Marczinkó Zoltán úgy értékelte, a diákmunka programok eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a diákok alkalmazásával biztosítani lehet a szezonalitás miatt jelentkező többlet munkaerő igényt, valamint hozzájárul a munkahelyi szocializáció mielőbbi elsajátításához.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra