Utolsó figyelmeztetés a cégváltozások bejelentésére

JOG

Nyomtatás
Forrás: MTI

Címkék: székhely


Legkésőbb február elsejéig kell a cégjegyzékben szereplő adataikat kiegészíteniük vagy módosítaniuk azoknak a cégeknek, amelyek a tavaly márciusi törvénymódosítás óta ezt nem tették meg.

A bejelentési kötelezettség a cég képviseletére jogosult személyekre, valamint a cég tulajdonosaira, tagokra, bizonyos esetekben pedig a részvényesekre vonatkozó adatokat érint - hívja fel a figyelmet keddi közleményében a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda.

A törvény szerint be kell jelenteni a cég képviseletére jogosult személyek - például ügyvezető, igazgatósági tag, vezérigazgató, cégvezető - és a tagok születési idejét, helyét, adóazonosító jelét. Közös tulajdonú üzletrésznél pedig valamennyi tulajdonostársat szerepeltetni kell a cégjegyzékben, születési idejüket is megadva.

"Mivel a cégtörvény szempontjából a külföldi vállalkozások magyarországi fióktelepei és kereskedelmi képviseletei is cégnek minősülnek, a fenti kötelezettség őket is terheli" - idézi a közlemény Vikor Orsolyát, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda társasági jogászát.

A cég székhelye (illetve fióktelepei és telephelyei) használatának jogszerűségéről szintén be kell nyújtani a cégbírósághoz a cég képviselője által aláírt nyilatkozatot.

Módosult ugyanakkor a jogszabály: többé nincs szükség például a bérbeadó nyilatkozatára vagy a bérleti szerződésre, elég, ha maga a cég nyilatkozik a kérdésben és erősíti meg írásban, hogy jogszerűen használja a megadott címet vagy címeket.

Szigorodtak ugyanakkor a cégnévre vonatkozó előírások: idén február elsejétől a cégnévnek egyértelműen különböznie kell közigazgatási és közhatalmi szervek hivatalos és köznyelvben használt elnevezésétől. Az "állami" vagy "nemzeti" kifejezés pedig csak abban az esetben szerepelhet a cég nevében, ha az adott cégben az állam közvetlenül vagy szervezetei útján többségi befolyással rendelkezik, vagy a cég tartós állami befolyás alatt áll.

Az adatbejelentésen túl meghatározott okiratok benyújtását is előírja a jogszabály - emeli ki az ügyvédi iroda. Fontos újdonság, hogy valamennyi, a cégjegyzékben szereplő magyarországi lakóhellyel vagy székhellyel nem rendelkező személy vagy szervezet köteles úgynevezett kézbesítési megbízottat igénybe venni. A kézbesítési megbízott feladata, hogy a bíróság vagy más hatóság által küldött, a cég működésével kapcsolatos iratokat átvegye, és azt a megbízónak továbbítsa.

Bármely állandó magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személy, illetve magyarországi székhelyű szervezet lehet kézbesítési megbízott, kivéve a cég tagjait, részvényeseit, vezető tisztségviselőit és a felügyelő bizottsági tagokat. Nincs mód tehát például arra, hogy a cég külföldön lakó ügyvezetője a cég másik, magyarországi lakóhelyű ügyvezetőjét bízza meg a kézbesítési megbízotti feladatok ellátásával.

Valamennyi változás bejegyzési eljárásban kötelező a jogi képviselet, azaz a kötelezettség teljesítéséhez ügyvéd vagy a cég jogtanácsosának közreműködése szükséges. A jogi képviselő a cégbíróságra az iratokat elektronikus úton nyújtja be.

Az eljáráshoz az ügyvédnek meghatalmazásra is szüksége van. "A határidő betartásához nem elég az adatokat és a benyújtandó dokumentumokat elküldeni az ügyvédnek, az aláírt meghatalmazást is időben meg kell kapnia, melyeket február 1-ig be kell nyújtania a cégbíróságnak" - magyarázta Vikor Orsolya.

Ha nincs egyéb változás - csak a törvényben előírt bejelentési kötelezettséget kell teljesíteni, akkor illetéket és közzétételi költséget nem kell fizetni.

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra

Webáruház

Szabályzatok

Szabályzatok kategória összes termékének megtekintése

E-Könyvek

E-Könyvek kategória összes termékének megtekintése

Szakkönyvek

Szakkönyvek kategória összes termékének megtekintése

E-Start

Önadózó segítség az ügyek elektronikus intézéséhez.


Vissza az előző oldalra