Ellenőrzések számvitele a gyakorlatban

A cikk a 2018 / 04 lapszám 36. oldalán olvasható.

Szerző: Vágner Viktor

Címkék: ellenőrzések számvitele


A gazdálkodókra érvényes beszámolási és könyvvezetési kötelezettség értelmében a gazdálkodók törvényi keretek között összeállítják, valamint közzéteszik beszámolójukat, az önadózás elvéből eredően pedig saját maguk állapítják meg, és vallják be adófizetési kötelezettségüket. Ezen elvekből kifolyólag az önellenőrzés lehetősége is biztosítva van, hiszen akár az adóbevallásban, vagy a már közzétett beszámolóban is fedezhetnek fel utólag hibát, tévedést, így ha maguk teljesítik a bevallásokat és a beszámolásokat az adózás vagy a számvitel területén, akkor joguk is van helyesbíteni azokat. Jelen írásban ezzel az alapvető jogosultsággal, az önellenőrzéssel foglalkozunk, elsősorban számviteli megközelítésből. Ennek a lehetőségnek a gyakorlásához szükséges megismerni a számviteli törvény ehhez tartozó rendelkezéseit, többek között az ellenőrzés feltételeit, korlátait, elszámolási lehetőségeit, joghatásait. A téma aktualitását adja, hogy bizonyos pontosítás került bevezetésre a jog gyakorlását illetően a számviteli törvényben, és az év elejétől az új adózás rendjéről szóló törvény is lehetőséget biztosít az önellenőrzés előzetes bejelentéséhez, mellyel az adózók 15 napot nyerhetnek az adóhatósági ellenőrzés megindítását illetően.

A szolgáltatás igénybevétele az Önadózó újság előfizetői részére biztosított. A tartalom megtekintéséhez regisztráljon vagy lépjen be előfizetőként!

FIZESSEN ELŐ 2025-RE AZ ÖNADÓZÓ ÚJSÁGRA ÉS ONLINE CSOMAGJÁRA!

Önadózó - okos újság okos cégeknek és könyvelőknek!  Velünk 2025-ben is könnyebb lesz alkalmazni a jogszabályokat, követni a változásokat, teljesíteni az aktuális adózási, könyvviteli feladatokat, és elkerülni a buktatókat. Az Önadózó az egyik legnagyobb terjedelemmel jelentkező havi szaklap. Igen gazdag az archívumunk, az előfizetéssel ingyenesen hozzájuthat a megelőző évek lapszámaihoz. Az egyes lapszámok tartalma online elérhető, illetve mobiltelefonon is. Online csomagunk: Számviteli szabályzatok 2025 Cafetéria szabályzat 2025 Pénzmosás elleni szabályzat csomag GDPR Segédlet, Gyorskérdés szolgáltatás a honlapon,Segédletek + Mérlegképes és adótanácsadói kreditek Ingyenes e-könyvek és vásárlási kedvezmény az Önadózó WebáruhgázbanElőfizetni itt lehet: https://www.onadozo.hu/elofizetes-az-ujsagra/ 


Vissza az előző oldalra