Hírek

Kiküldetés vagy munkába járás?

SZJA

A gyakorlati jogalkalmazás során gyakran problémaként merül fel, hogy az egyes fogalmakat vizsgálva kiküldetésnek, vagy munkába járásnak minősül az adott élethelyzet, ezért néhány példán keresztül próbáljuk megvilágítani a különbségeket:

Az idénymunkás foglalkoztatás időkorlátja

MUNKAJOG

A mezőgazdasági, turisztikai idénymunkák esetében egyik feltétele a foglalkoztatásnak, hogy az azonos felek között a határozott időre szóló munkaviszony időtartama nem haladja meg egy naptári éven belül a százhúsz napot.

Az élettársaknak is érdemes formalizálniuk kapcsolatukat

JÁRULÉKOK, TB

Egyes szociális juttatásokhoz, így a családi adókedvezményhez vagy az özvegyi nyugdíjhoz a feleknek igazolniuk kell élettársi viszonyukat, erre jó a kapcsolat nyilvántartásba vétele.

Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya

SZJA

Egyre népszerűbb a Széchenyi Pihenőkártya a munkáltatók és a munkavállalók körében, a kártyák száma, a feltöltött és a felhasznált összeg is emelkedik - a kártyakibocsátók adatai szerint.

Az érdekképviselet szerint ellehetetlenülnek az ital- és ételautomaták üzemeltetői

EGYÉB ADÓK

A Magyar Ital- és Áruautomata Szövetség szerint az ágazat működését szabályozó új jogszabály miatt drasztikusan emelkednek a működési költségek, ami az automaták számának csökkenését és a fogyasztói árak emelkedését okozhatja.

Táppénz, gyes, gyed igénybejelentés változások

JÁRULÉKOK, TB

2017. július 1-jétől a társadalombiztosítási kifizetőhellyel nem rendelkező foglalkoztatók a csecsemőgondozási díj, gyermekgondozási díj, táppénz és baleseti táppénz iránti kérelmeket kizárólag elektronikus úton nyújthatják be.

Hatályba léptek a Csődtörvény változásai

JOG

2017. májusában fogadták el a Csődtörvény módosítását, a változások július elsején léptek hatályba. Az új szabályok az ezt követően indult csőd- és felszámolási eljárásokban alkalmazhatók.

Az online számlázás bevezetését tekinti a következő nagy dobásnak a kormány

ÁFA

Az ország élen jár az EU-ban a feketegazdaság elleni harcban, az online pénztárgép és az elektronikus közúti áruforgalmi rendszer (ekáer) modellként szolgál több uniós tagállamnak is, 2018 nyarán pedig az online számlázás lesz a következő lépés.

Őstermelőket ellenőrzött a nagybani piacokon a Nébih

SZJA

Gyakori szabályszegés volt az őstermelői igazolványon nem szereplő termékek értékesítése, illetve más termelő, kereskedő árucikkének forgalmazása. De volt példa okirattal történő visszaélésre is, amikor más személy értékesített az egyébként át nem ruházható őstermelői igazolvánnyal

Benyújtotta második félévi ellenőrzési tervét az ÁSZ

ART

A közpénzfelhasználás ellenőrizetlen, "fehér foltjainak" felszámolását szolgálják a nyilvános könyvtárak, az alapítványok gazdálkodásának, valamint az országos nemzetiségi önkormányzatok intézményeinek ellenőrzései.

Változnak az ingatlanértékesítéssel kapcsolatos adószabályok

SZJA

Egy idei módosításnak köszönhetően azonban július 20-tól már a jövedelem felhasználásának igazolásával lehet visszaigényelni a megfizetett adót, sőt, átmeneti szabály alapján már a 2017. január 1-jétől keletkezett adókötelezettségre is alkalmazni lehet. Megszűnik tehát az adókiegyenlítés bonyolult rendszere, a megfizetett adót akár már év közben is vissza lehet igényelni.

Cégkapu infók - július 7.

ART

A Belügyminisztériumban tájékoztató előadást tartottak (BM e-Közigazgatási Főosztály, illetve a fejlesztő NISZ Zrt) a 2018 januárjától bevezetésre kerülő e-ügyintézési szolgáltatásokról és a Cégkapuról. A megbeszélésen meghívottként részt vettek a NAV képviselői, az Adókamara, illetve több adótanácsadó iroda. Az Adókamara összefoglaló anyagát közöljük.

Az elektromos töltőállomás létesítéséhez kapcsolódó társasági adóalap-kedvezmény szabályai

TAO

Az elektromos mobilitás terjedését célozva, az elektromos járművek használatához szükséges alapvető töltő-infrastruktúra kiépítését támogatja a társasági adó rendszerébe 2017. július 1-jével bevezetett új adóalap-csökkentő tétel. Ez alapján kedvezményben részesülhetnek azok az adózók, amelyek elektromos töltőállomás létesítésére irányuló beruházást hajtanak végre. Elektromos töltőállomásnak az olyan eszköz minősül, amely alkalmas egy elektromos gépjármű energiatárolójának töltésére vagy cseréjére.

Az online pénztárgépek akadálymentesítését szorgalmazza az ombudsman

ÁFA

Egy látássérült masszőr fordult Székely Lászlóhoz, mert nem tudta használni a 2017. január 1-jétől kötelezően alkalmazandó online pénztárgépet, mivel az eszköz nem akadálymentesített.

Uniós jogba ütközik a magyar áfaszabályozás késedelmi kamat-visszatérítésre vonatkozó rendelkezése

ART

Az áfa visszatérítésére vonatkozó magyar szabályoknak - az elhúzódó adóellenőrzésekkel összefüggő - a késedelmi kamat megfizetésére vonatkozó rendelkezései nincsenek összhangban az uniós joggal - ismertette döntését az Európai Unió Bírósága szerdán.

Adóvégrehajtási tudnivalók

ART

A NAV-on belül az utóbbi években nagyobb hangsúlyt helyeztek a végrehajtás hatékonyságának növelésére. Bár a jogszabályi háttér változatlan, a helyszíni végrehajtások számának a növelését tűzte ki célul a NAV. Az elsődleges cél az adótartozások minél előbbi behajtása, az adótartozás összegétől függő eljárások révén.

Önálló szerencsejáték felügyeletet hoz létre a kormány

SZJA

Szerencsejáték Felügyelet elnevezéssel központi hivatalként működő központi költségvetési szervet alapít a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalból (NAV) kiváló szerencsejáték felügyeleti főosztályból a közfeladatok hatékonyabb ellátása érdekében, a rendelet kihirdetését követő nappal - derül ki a Magyar Közlönyben szerdán közzétett kormányrendeletből.

Újabb Cégkapu infók

ART

A Cégkapu regisztrációs oldala jelenleg nyilvános tesztüzemeben működik 2017. július 15-ig. A tájékoztatás szerint ez idő alatt elvégzik az alkalmazás finomhangolását, a tesztüzem során jelentkező apróbb hibák javítását.

Az EP új szabályokat kezdeményez a multicégek által befizetett adók közzétételére

ART

Új szabályozásra lenne szükség a multicégek által befizetett adók közzétételéről az Európai Parlament plenáris ülésén kedden elfogadott jelentés szerint, amelynek értelmében a globálisan legalább 750 millió euró forgalmú vállalatoknak országonként nyilvánosságra kellene hozniuk az adózásukat, kivéve, ha azok üzleti szempontból érzékeny adatokat tartalmaznak.

Októbertől a NAV rálát az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegére is

ART

Szeptember 30-tól a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rálát az eddig eltitkolt külföldi bankszámlák egyenlegére is, októbertől 59, jövőre várhatóan több mint 70 országból érkezhet információ a magyar számlatulajdonosokról a NAV-hoz - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)


Vissza az előző oldalra