Hírek

Még kedvezőbb feltételek mellett pályázhatnak a KKV-k a Technológia Plusz hitelprogramra

TÁMOGATÁSOK

A módosításoknak köszönhetően a pályázó KKV-k ügyletenként már 5 millió hitelösszeget is igényelhetnek, a kötelezően előírt foglalkoztatotti létszám pedig egy főre csökkent. Elszámolhatóvá válnak a meglévő ingatlan átalakításával, bővítésével, felújításával, korszerűsítésével kapcsolatos költségek a projekt összköltségének legfeljebb 50 százaléka erejéig.

Az eÁFA-rendszer használatát segítő videót tett közzé a NAV

ÁFA

A videók egyike az adókód szerkesztését mutatja be számla esetében, a másik az adókód módosítását onlinepénztárgép-nyugtáknál.

Átrendeződés a tanácsadói piacon: újabb céget vásárol a WTS Klient

KKV

Az 1998-ban, magyar magánszemélyek által alapított könyvelőiroda, a Klient 2004-ben hozta létre adótanácsadói üzletágát, és 2013-ban csatlakozott a világ egyik vezető adó- és pénzügyi tanácsadó hálózatához, a WTS Globalhoz. A cégben 2022-ben szerzett többségi tulajdonrészt a prágai központú pénzügyi befektető, az ARX Equity Partners, amelynek pénzügyi támogatásával és a Finacont Kft. 2023-as felvásárlásával a WTS Klient 2023-as nettó árbevétele meghaladta a 4 milliárd forintot, munkatársai száma pedig túllépte a 250-et, és folyamatosan növekszik.

Egyre többen intézik szja bevallásukat online

SZJA

Míg korábban, ha valaki nem nyújtotta be a bevallást, mulasztási bírsággal számolhatott, most viszont magánszemélyként akkor is van benyújtott adóbevallása, ha rá sem nézett: május 21-én automatikusan érvényessé váltak a bevallási tervezetek.

A kockázatok ellenére ezután is javasolt a hivatalos szoftverfrissítések és hibajavítások letöltése

DIGITALIZÁCIÓ

Jóllehet a hibás CrowdStrike-frissítés világszinten széleskörű informatikai leállásokat okozott, a kiberbiztonsággal foglalkozó ESET szakértői azt javasolják, hogy továbbra is fontos a hibajavítások és a szoftverfrissítések végrehajtása. Azonban figyelni kell arra, hogy a frissítéseket mindig hivatalos forrásból, ne pedig kéretlen e-mailben kapott linkeken keresztül vagy felugró hirdetésekre kattintva töltsék le

Az adózás előtti eredmény korrekciós tételei: Bírságok, jogkövetkezmények

TAO

Csökkentő tétel a bírság, az egyéb jogkövetkezmények utólagos mérséklése, elengedése miatt az adóévben elszámolt bevétel, ha azt az adózó a korábbi adóév(ek)ben adózás előtti eredményt növelő tételként figyelembe vette. 

Támogatások elszámolása őstermelésben

SZJA

Nem kell bevételként figyelembe venni például a tevékenység  megvalósulásának ellenőrzését követően juttatott, továbbá az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból társfinanszírozott, a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához, gazdaságalapításához valamint a mezőgazdasági kisüzemek fejlesztéséhez nyújtandó támogatásokat.

Átalányadózó egyéni vállalkozó nyilvántartásvezetési kötelezettsége

SZJA

Az átalányadózást alkalmazó egyéni vállalkozó – ha áfalevonási jogát nem érvényesíti – csak bevételi nyilvántartást vezet (a pénztárkönyv bevételi adatait vezeti).

Az ügyvezetőkre vonatkozó társadalombiztosítási szabályok

JÁRULÉKOK, TB

A Ptk. valamennyi jogi személy vezetőjét vezető tisztségviselőnek nevezi. Ehhez kapcsolódóan a Ptk. rendelkezik általánosságban a jogi személy ügyvezetéséről [Ptk. 3:21.-3:25. §] és az általános szabályokon túl részletszabályokat állapít meg valamennyi, a Ptk. által szabályozott jogi személy ügyvezetésével kapcsolatban. Az ügyvezetés a társadalombiztosítási szabályok szempontjából is releváns, ezért erre az alábbiakban térünk ki.

Az általános forgalmi adó becsléssel történő megállapítása

ÁFA

Az adóeljárás szabályai szerint becslés alkalmazása során - jellemzően bizonylatok hiányában - az adóhatóság mind a fizetendő, mind a levonható adót köteles meghatározni. A levonható adót akkor határozza meg az adóhatóság, ha az iratok, bizonylatok hiánya természeti katasztrófára, illetőleg az adózó érdekkörén kívül álló okból bekövetkezett katasztrófára vezethetők vissza.

Munkavégzés iskolaszövetkezeten keresztül

MUNKAJOG

A diákok foglalkoztatásának közteherviselési szempontból legkedvezőbb módja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, ennek keretében ugyanis akár köztehermentesen is megvalósulhat a munkavégzés.

Ellenőrzési határidők a végelszámolásban

ART

Az ellenőrzés lefolytatása kötelező minden olyan végelszámolás alatt álló adózónál, amely végelszámolásának elrendelésekor (egyszerűsített végelszámolásnál a megindítása bejelentésekor) kockázatos adózónak minősül.

Kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó

JÁRULÉKOK, TB

A társas vállalkozás a kiegészítő tevékenységet folytatónak minősülő társas vállalkozó után 2020. július 1-jétől nem köteles egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni. A kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó pedig 2020. július 1-jétől nem köteles a jövedelme után 10 százalék nyugdíjjárulékot fizetni. 

Szakértői szolgáltatás teljesítési időpontjának meghatározása

ÁFA

Az Áfa tv. 57. § (2) bekezdésének helyes értelmezése szerint a teljesítés időpontja az a nap, amikor a díjat megállapító döntés jogerőre emelkedésről vagy véglegessé válásáról szóló tájékoztatást vagy végzést az adózóval közlik.

Bérbeadás: mire jó az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat?

SZJA

Az egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatra a köznyelvben gyakran "kiköltözési nyilatkozatként" hivatkoznak, azonban egy ilyen közokiratban nem csak a bérleti jogviszony megszűnése esetén történő kiköltözésről lehet nyilatkozatot kérni a bérlőtől. Bele lehet foglalni a bérleti díj, a társasházi közös költség, a közüzemi költségek, illetve a lakáshasználati díj megfizetését is, amelyek így pereskedés nélkül, közvetlenül végrehajthatók. Amennyiben a bérlő nem tesz eleget a nyilatkozatban vállalt kötelezettségeinek, pereskedés nélkül végrehajtás indítható vele szemben.

Elérhetővé vált az önellenőrzés az eÁfa kapcsán

ÁFA

A NAV által biztosított eÁfa rendszer fejlesztésének következő fontos mérföldköve a bevallások önellenőrzésére, javítására, vagy helyesbítésére vonatkozó operáció elérhetővé tétele, amely az előzetes tervekkel összhangban július elejére véglegesedtek és a hónap eleje óta az eÁfa rendszerben önellenőrzési bevallások is beadhatók. Az önellenőrzésre természetesen mind a webes, mind pedig a gépi kapcsolatú ún. M2M eÁfa rendszerben egyaránt van lehetőség.

 Bejelentkezési kötelezettség nélkül végzett bérbeadási tevékenység

SZJA

A rendszeres bevételszerző tevékenység miatt a természetes személy adóalanykénti bejelentkezés és adószám hiányában is alanya az általános fogalmi adónak, ezért az Áfa tv-ben meghatározott bizonylatot kell kibocsátania. Adómentes ingatlan-bérbeadás esetén számla helyett a számvitelről szóló törvény – a továbbiakban Sztv. – szerinti számviteli bizonylatot is elegendő kiállítania.

Az adófizetésre kötelezett személye a (határon átnyúló) szolgáltatásoknál

ÁFA

Általános szabály, hogy a külföldön, vagyis harmadik országban vagy más tagállamokban teljesített szolgáltatásokkal összefüggésben belföldön felmerült áfát az adóalany az általános szabályok szerint levonhatja, de csak ugyanolyan mértékben, amilyen mértékben akkor vonhatná le, ha a szolgáltatást belföldön teljesítené

Magánszemély külföldről származó kamat és jogdíj jövedelme - adózása

SZJA

Például, ha egy magyar illetőségű magánszemélynek egy horvát hitelintézetnél lévő betétjére kamatot írnak jóvá, akkor ennek a kamatnak az adóztatására kizárólag Magyarország jogosult. Azaz a kamatjövedelem után a 15 százalékos adót a magánszemélynek a magyar adóbevallásában kell bevallania, és a bevallás benyújtására nyitva álló határidőig megfizetnie. Azért, hogy a magyar magánszemélytől a külföldi hitelintézet által jóváírt kamatból ne vonjanak adót, a magyar magánszemély a horvát banknak illetőségigazolást ad. A magyar illetőségigazolást a NAV állítja ki magyar, vagy angol és magyar nyelven

Komoly bírsággal járhat a hibás számla adatszolgáltatás

ÁFA

Az elmulasztott, vagy hibás adatszolgáltatás bírsága akár 500 ezer forint is lehet számlánként, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez kiszabásra is kerül, ha az adózó nem pótol, vagy orvosolja a hibát. A NAV értesítést küld minden ilyen esetről az érintett adózóknak, de vannak olyan hibák, amelyek csak egy ellenőrzésen buknak ki – érdemes tehát felülvizsgálni az adatszolgáltatási gyakorlatot – hívják fel a figyelmet a Deloitte adótechnológiai szakértői.


Vissza az előző oldalra